Jah! Jó rég írtam! Ismerősök is mondják eltűntem. Pedig nem? Csak csendben voltam! A régi olvasók tudják miért is volt ez a csend minden területen, aki meg nem az olvassa vissza!
Szóval újra itt vagyok! Régóta dédelgetem a gondolatot, hogy folytatom a naplómat, és őszintén már kicsit meg is bántam, hogy az elmúlt 1 évben nem írtam le a gondolataimat és érzéseimet. Hogy miért? Mert nagyon mélyről indultam és azóta sikerült kikaparnom magam az élettelenség legmélyebb bugyraiból. Néha amikor engedek az önsajnálatnak akkor talán inspiráló lenne visszanézni, hogy honnan is indultam és hová is jutottam.
Hová is jutottam? Hát őszintén mondhatom, hogy a legmélyebb gyászból sikerült viszonylag épp ésszel kijönni. Nem kívánom senkinek! Ma már jól vagyok! Ezt a hosszú gyászutat és a gyötrelmes gyászmunkát nekem kellett végigcsinálnom! Persze mellettem állt a család és a barátok és olyan emberek álltak mellém ebbe a nehéz feladatnál akikről álmodni se mertem volna! De este magányosan feküdtem és bizony sokat voltam egyedül, vagyis Én és a Gondolataim! Mondhatom, hogy életemben nem gondolkodtam ennyit, mint az elmúlt 1 évben. Volt min!
Most tartok valahol, ami még nem a teljes gyógyulás és talán nem lesz az soha, habár az “idő minden sebet begyógyít”. Persze ha valaki egy éve ezt mondta nekem, majd a torkának ugrottam, olyan mély volt a fájdalmam. De ma már tudom, hogy milyen igaz ez a mondás. Hiszen úgy nem fájhat, mint akkor fájt, akkor nem is lehetne folytatni. És hát az idő múlik! Könyörtelenül! Visszafordítani sem lehet! Ma már próbálok a mának és a jövőnek élni és egyre ritkábban visszanézni a múltba és akkor is csak a szép emlékek jönnek és már az emlékezés sem fáj.
Milyen csodás is az emberi elme, az emberi természet! Meggyógyítja önmagát! Férjem elvesztésekor azt hittem itt és most van vége az egész életemnek és már tényleg semmi, de semmi értelme. Lám, és mégis van tovább, és még tovább!
Most itt állok és vannak terveim a jövőre nézve! Szinte el sem hiszem! Olyan erő van az emberbe és saját magamba is annyi erőt találtam, amit soha nem is gondoltam volna, hogy ez mind bennem van. Hol volt ez eddig? Valószínűleg ott volt mindig csak most volt rá igazán szükségem!
Megváltoztam és a gondolataim is változtak, de főleg a körülmények. Gyermekét egyedül nevelő anya lettem! Tudom nem vagyok ezzel egyedül, de nekem nehéz volt feldolgozni, hogy egy 20 éves kapcsolatnak ilyen vége lett és 36 évesen itt maradtam egy 6 éves kisfiúval. Szóval most kicsit féllábú a család, de azért elvagyunk!
Jelenleg a karácsonyra készülünk nagy erőkkel! Furcsa lesz megint úgy eltölteni a karácsonyt, hogy a férjem már nincs velünk. Tavalyit karit egy furcsa kataton állapotban töltöttem, de kicsit félek az ideitől, mert most túl tiszta a fejem. Persze tudom, hogy a gyerek és a család előtt tartani fogom magam, mert nem ronthatom el a gyerekek örömét.
De tudom, hogy most már csak jó jöhet!
“Nézz fel az égre! Lélegezz be néhányszor, jó mélyen. Gondolj arra –
csak egy pillanatra -, hogy Csodában élsz, és benned is Csoda van!”
Mert higgyétek el nekem, főleg ha én mondom:
AZ ÉLET CSODÁLATOS!!!!