Igenis jól vagyok!!!!
2009 augusztus 20. | Szerző: linecaro
Avagy az elmúlt egy hét eseményei: egy elmúlt ekcémat, egy folyton elfeledett grillcsirke, és egy felfedezett ritmuszavar története
Az igazság pedig az, hogy végre elmúlt az ekcémám, ami az elmúlt 35 évemet megkeserítette, mert születésemtől végigkísérte az életemet. Elmúlt!!! J El sem hiszem! J Semmi seb, semmi vakarózás, semmi kencézés, semmi kézdagadás! J Ehhez mindössze 2 nap kellett!!!! J Úgy örülök, el se hiszitek. J
A grillcsirkés történet is igen tanúságos, főleg abból a szempontból, hogy amit a férjem el tud hagyni, azt ő el is hagyja, el is felejti. Mostanában egyébként mindent itthon hagy, vagy a kamionjában attól függően éppen hol lenne rá szüksége. J Ezzel kerget az őrületbe. L Nem kicsit ám! Nagyon L Múlt héten pl. csüt. éjszaka beállított és a zuhany alól kikiabálta, hogy keresem meg a grillcsirkét amit hozott, mert azonnal be szeretné falni. Igazán nem tudtam hol is kezdjem a keresést, mert a nappali közepére bedobva, csak egy laptoptáska és egy szennyes ruhákkal teli szatyor volt és komolyan nagyon reméltem, hogy egyikbe se találom (érhető okokból). J Nem is találtam! Pedig uram felszólított, hogy szagoljam ki melyikbe van J, se a laptopot nem szimatoltam meg, a szennyestásiból meg eszembe se jutott szagmintát venni, mert szerény számításaim szerint 3 napos zokni és alsógatya is ketyegett benne. J Szóval csirke sehol! J Sebaj mondja, akkor a kamionba van a hűtőbe, ergo akkor inkább már nem vacsizik. J Pénteken persze még visszament dolgozni, de este újfent csirke nélkül állított haza, ja és hogy legyen értelme még a céges mobilját is otthagyta a kamionba, pedig azt még a wc-re is viszi magával, mert főnök szerint azért kapták (hiányzott is a másnap reggeli nagydolognál). J Szombaton aztán, egy pécsi vásárlós délelőtt után, tettünk egy cirka 60 km-es „kis” kitérőt, hogy magához vegye a mobilt és a csirkét. J Szóval így esett, hogy nem kellett szombaton főznöm, mert megkockáztattunk egy családi szalmonellafertőzést. J Persze a végén senkinek semmi baja nem lett, kivéve hogy alaposan belaktunk. J
A 3. történet már nem ilyen boldog. Tegnap ugyanis most a változatosság kedvéért a háziorvosnál feküdtem egy fél órát, mert rosszul lettem hazafelé jövet a kocsiba, vagyis csak azt éreztem, hogy beindult a szívem és mintha össze-vissza vert volna. Sajna kiderült, hogy elszállt az egekbe a pulzusom és a vérnyomásom és volt egy kis ritmuszavarom. Doki néni szerint semmi komoly, banális dolog, de azért kaptam egy beutalót a kardiológiára és egy ritmusszabályozó bogyót. J Habár orvos szerint ez még mindig a stressz hatása. L Sajna azt az erős nyugtatót, amit először írt nem bírtam szedni, mert nem vonhatom ki magam a forgalomból még éjszakára se 8-10 órára, úgy hogy nem tudok magamról, + reggel fel is kéne kelni, + autót kéne vezetnem. Így most csak abban tudok bízni, hogy ez a gyógyszer lecsendesíti a szívdobogásérzésemet, és akkor tudok pihenni és akkor sikerült is megnyugodnom. Szóval most itt járok! De próbálok nem túl sokat agyalni a dolgokon. J
Ma egyébként egész jól voltam, olyannyira, hogy nekiláttam az ajtók mázolásának. J Először azt gondoltam, minden nap lefestek 1-et, de mivel fél óra alatt végeztem, hát 4-ig meg se álltam. J Így kezdek reménykedni, hogy talán mégsem kell lemondanom arról, hogy még az idén le legyen mázolva minden és ki legyen festve minden helyiség. J Mivel jelenleg is állati festékszag van, így remélem az éjszakai alvással sem lesz gond, mert csak szippantok a bódító bűzből és beájulok és még csak fizetnem se kell a narkózisért. J J J
Hogy mi derülnek ki?
2009 augusztus 11. | Szerző: linecaro
Pl. ma elmentem megérdeklődni, hogy miként juthatnék szépséges műkörmökhöz, mert már vagy éve nem bírom rendesen megnöveszteni a körmeimet, pedig nekem híresen szép, hosszú karmaim szoktak lenni. Most viszont alig nő meg, már törik, már szakad, barázdás hosszába, keresztbe, szóval kínlódom vele. Jól kitaláltam, hogy azért is megcsináltatom, főleg most, hogy uram keres is némi pénzt az új munkahelyén. Szóval műkörmös nézi-nézi kezeimet, körmeimet és közli velem, hogy biza azért nem szép a körmöm, mert körömgombám van. Micsoda??? Tényleg hepehupás és törékeny, de hogy ez lenne a baj, ez eszembe se jutott. Ja és közben épp a háziorvosnőmnek csinálta a körmeit, az is nézi-nézi és ő is mondja, hogy ámen, ez gombásodástól van. Hurrá! Szóval a pénteki előjegyzett doki látogatásom alkalmával kapok majd mindenféle kencefencét a körmeimre, amitől majd meggyógyul pikk-pakk és utána lehetnek szép műkörmeim, vagy akár saját is. Habár közben ugye nekem ráadásul ekcémás is a kezem, ami szintén nem jó pont a műkörmösnél, ugyanis egyből közölte, hogy ő is pont a zselére lett allergiás, úgy lett neki is ekcémája, szóval majd teszünk egy próbát, mert tapasztalata szerint az ekcémások nem bírják a zselés műkörmöket se. Nem semmi műkörmös létére, pont a zselére allergiás, és attól van allergiája. Ergo úgy néz ki nekem nem lesznek műkörmeim, de már le is tettem róla, csak gyógyuljon meg a körmöcském. Persze én balga rögtön utána akartam járni a neten mi is helyzet, de nem tudjátok meg, csak úgy özönlöttek rám a rondábbnál, rondább képek, az egyre rémisztőbb diagnózisok. ÁÁÁÁ! Pedig már megfogadtam, hogy soha semmilyen vélt vagy valós betegségnek nem nézek után a neten, mert abból csak baj lesz. J Közben persze beindultam egy gyenge pillanatomban és beütöttem a „szívdobogás érzés” kifejezést, ami ugye a mostani panaszom. Atya-gatya! Bár csak ne tettem volna! L Totál ideg lettem. Most próbálom felejteni a neten olvasott sok baromságot. J Ígérem, kisdobos becsület szavamra, soha-soha-soha nem nézek utána semmilyen tünetnek vagy betegségnek. Ha mégis megtenném felhatalmazok mindenkit, hogy egy fülest lekeverjen, hogy észhez térjek. J Na, ilyenkor mondom, hogy a túl sok információ ártalmas is lehet az egészségre. J Most aztán főhet a fejem, hogy vajon a barázdák a körmöm tényleg azért keletkeztek, mert szívizomelhalásom volt, mert ugye ezt olvastam a neten, vagy pedig azért érzek szívdobogást, mert szimplán csak élek.
Na, jelenleg arra szavazok, hogy örülök, hogy érzem a szívdobbanásaimat, aztán csak majd a doki nénik és doki bácsik kiderítik, mi a fene bajom van, de szerintem szimplán csak idegbajos vagyok. J Mint fent leírtak is bizonyítják nincs ki mind a négy kerekem, vagyis ha őszinte akarok lenni akkor be kell valljam: „Nem szenvedek elmebetegségben, de minden percét élvezem” J
Átértékelve
2009 augusztus 10. | Szerző: linecaro
Utóbbi kis írásomban ígéretet tettem, hogy beszámolok pár nyaralási élményemről, meg egy hagyatéki tárgyalás utóhatásairól és annak tapasztalatairól, de mára átértékeltem (Az a bizonyos idő megtette hatását). Örülök, hogy túl vagyok a hagyatéki tárgyaláson és csak remélni tudom, hogy soha többé (tudom, nem mond, hogy soha) nem látom ezeket a „kedves” rokonokat, így részemről lezárult életünk egy része, vagyis az amikor utoljára láttam őket és jön egy másik rész, amiben ők már nem szerepelnek, se nagyon, se kicsit, vagyis sehogy se. J Így talán el is mondtam minden, amit érzek jelenleg, habár nagyon törekszem arra, hogy inkább nem érezzek semmit, csak közönyt, mert az is épp elég, sőt talán több is mind, amit megérdemelnek. J
Persze kérdések azért maradtak, de választ már nem várok rájuk: Vajon miért nem bírtak a szemembe nézni, vagyis még csak rám se néztek az egész tárgyalás alatt? Vajon miért nem gondozzák a saját édesanyjuk sírját? (Vadkukorica nő rajta. Szégyen! A temetővel szemben lakik 2 lánytestvér L) Vajon miért nem érdekli őket a saját nagyanyjuk sorsa? (Velünk lakik, velünk él. Egyszer sem kérdezték meg: Él-e még? L) Vajon miért várják el, hogy én legyek az aktív az ügyintézésbe, holott nekem közöm a hagyatékhoz szinte nulla? Miért vezettek folyton félre és miért adtak fél információkat az egész eljárás során? És még lenne kérdésem, de tényleg nem érdemes rá szót és betűt fecsérelni. Úgy vagyok vele, hogy a tetteik minősítik őket, vagyis leminősítik és az én lelkiismeretem tiszta, máséval meg nem foglalkozom.
Más:
Férjuram végre 3 egész napot nekünk szentelt a hétvégén. Szinte még fel sem fogtam, hogy tényleg itthon van minden hétvégén és velünk tölti az összes időt. J Neki ez a hosszúhétvége volt az idei nyaralás, így habár itthon voltunk, de próbáltunk úgy tenni, mintha nyaralnánk. Pénteken kirándultunk egyet, igaz elsősorban párom munkahelyére mentünk vissza, segített egy kollégának számítógépes ügyben, de aztán tettünk az erdőbe egy óriási sétát és megnéztünk egy valaha volt szép várat, ami mára életveszélyes lett, így a romokat meglátva megfutamodtunk és a közelebbi ismerkedést elnapoltunk, mert akartunk semmiféle baleseti ambulancián kikötni. J Szombaton sztrájkba léptem, mint főzőasszony és kiköveteltem egy ebédmeghívást, és egyúttal felfedeztünk egy ócsó kisvendéglőt, ami tényleg nagyon baráti árakkal dolgozik, de én sajna annyira különlegeset akartam enni, hogy igencsak mellényúltam, így eléggé fogyókúrásan ettem. J Aztán irány a strand! J Egyszerűen szuppi volt! J Gyerek gondoskodott, hogy maradandó élményekkel távozzunk a nap végén, ugyanis egyszerűen felvette a búvárszemüvegét, levette a karúszóját (szerinte: „húszókarúszó” J) és lemerült a víz alá. J Először csak 1 mp-re, aztán 2-re, aztán egyszer csak a gyerek lent úszikált a medence alján 10 mp-ig. J Ja, és a végén megtanult a víz alatt úszni és már előrenyújtott kézzel és nagy lábmozgásokkal megtesz vagy 1,5-2 métert, sőt képes irányt váltani is közben. J Komolyan hihetetlen milyen tehetsége van! Tudom, elfogult vagyok! J De mozgásos dolgokban nagyon ügyes, ami egyelőre nem mondható el a kézügyességére, mert nagyon sután fogja a ceruzát, nem tud rajzolni szinte semmit, és nem is érdekli. Inkább fut, biciklizik, úszik, ugrál, kúszik-mászik, rollerezik, ügyesen egyensúlyozik, és csak megy és mozog, mint ha csak felhúzták volna. J
Ja, szombat este még egy óriási kitérővel apát kitettük egy borospincénél, ahol is egy legénybúcsúra volt hivatalos. Éjszaka aztán jött a telefon, menjek érte. J Nem mondom, nem volt kellemes kiugrani az ágyból, be a kocsiba és levezetni vaksötétbe 30 km-t, egy hegyi szerpentines mellékúton. J Aztán meg beült 3 tök részeg fickó (egyik a férjem) és jött egy kis ismerd meg hazádat mozgalom, mire mindenki hazakerült általam. Volt egy édespofa fickó is, aki bókolt nekem, hogy szép vagyok, meg okos vagyok, meg kedves vagyok, meg aranyos vagyok. J (Előző nap találkoztunk és tetszettem neki J) Nahát! J Tisztára feldobott, de aztán mondtam neki, hogy ha még azt is mondja, hogy vékony vagyok, akkor leszek igazán boldog. J Na, ekkor hazugságra nem vállalkozott, de abba megegyeztünk, hogy még vicces is vagyok. J hi-hi-hi Igaz másnap nem emlékezett semmire, még arra se ki vitte haza, nemhogy arra hogy néztem ki. J h-hi-hi
Vasárnap főzés és újabb strandolás következett. J Persze így aztán most a 3 napos „nyaralásunk” legnagyobb utóhatása, hogy szó szerint van egy hegynyi vasalnivaló, ami szerintem megvárja a következő mosást és a következő hétvégét.
Mára meg pont elég volt a munkakezdés 3 hét után. Mit mondjak, mindenki aranyos volt, mindenki izgult értem, mindenki kérdezgetett, de elég nehezen rázódtam vissza, vagyis ma még sehogy se. L Na, de ott van még a holnap és a holnapután és az egész hét. L Sajna én balga pár napja abbahagytam a nyugi-bigyi-bogyóm szedését, így ma éjszaka már vacakul aludtam és ma újra visszajött a szívdobogás érzése. L Szomorú vagyok! Úgy látszik, megint elölről kezdődik minden! Egyszerűen még nem nyugodtam meg, ma is éreztem, hogy többször ideges vagyok, pedig semmi okom! De mégis, olyan érzésem volt, mint egy gyereknek első nap az iskolába! Tiszte hülye vagyok! Tudom! 15 éve itt dolgozom, mindent és mindenkit ismerek, mégis ideges voltam, vagyok miatta! L Persze most megy a para ezerrel és mérem a vérnyomásom, a pulzusom, és ha tehetném akkor egy komplett EKG berendezést is magammal cipelnék mindenhová, de egyenlőre vérnyomim és pulzusom oké. Na persze ez a tudat még nem nyugtat meg. L
Gyereknek is ez volt első napja az oviba 6 hét után, de ő simán vette az akadályokat. Apája vitte, búcsú az ajtóba és már futott is be és kereste az ovis barátait, semmi rinyálás, semmi sírás, azt gondolom, holnapra tartogatja, nekem. J Persze azért amikor érte mentem kaptam egy kis ízelítőt a hisztiből, mert azonnal követelve a nyalókát, a cukrot, az kisüdítőt, a fagyit, a stb. J ÁÁÁÁÁ! Alig tudtam ledumálni minden vacakról és kiegyeztünk egy kicsi dobozos rostosba és holnapra már meg van az újabb kérés. Valakinek az anyukája ásványvizet hozott, így most ő is azt kért. J Ez legalább egy számomra is teljesíthető kérés. J
Na bevettem a bigyi-bogyómat, így most megyek alukálni, mert holnap is húzós nap elé nézek, úgy érzem. Na, erre mondaná uram, hogy ezen meg most mi a fenét agyalok, minek parázok. Egyszerű a válasz: Ilyen vagyok! L
(Kicsit talán hosszú voltam? J Vagy kicsit talán unalmas is? J)
Nyaralási élmények 1.
2009 augusztus 5. | Szerző: linecaro
Úgy gondolom az elmúlt pár hét alatt 1-2 élménnyel gazdagabb lettem, így megpróbálom kibeszélni és elmesélni nektek.
Első és legfontosabb, hogy sikerült férjecskémet meglepni egy bringával. Ami használt ugyan, de vagy két kereke és pedálja és kormánya, szóval lehet tekerni és még gurul is J. Persze valószínűtlenül olcsón jutottam az áhított cangához (7000 Ft), így van egy sanda gyanúm, hogy ha nem is magyar honba lopták, akkor valószínűleg külföldön „találták egy szeméttelepen”, de jelenlegi anyagi helyzetemben nem nagyon érdekel a dolog, örülök, hogy van olcsón bringánk és passz. J Így már igazán nincs akadálya annak, hogy családi bicajozást tartsunk és „sportoljunk”, ami a mi esetünkbe egyelőre még erős kifejezés. Tegnap este is felkerekedtem a gyerkőccel a hátam megett és letekertem vele egy könnyű 1 órás bringázás. Éppen elég is volt, mert hát fiatalember se pehelysúlyú már, veri a kemény 16-17 kilót az én súlyomról már nem is beszélve, szóval néha azért egy 0,2 %-os emelkedővel is megkínlódtam és fújtattam, mint egy gőzmozdony, gondolom aki hallott és látott, az szerint sem nyújthattam valami szép látványt, vöröslő arccal, zihálva, kidülledő szemekkel. J he-he-he
Sebaj, legalább az én lelkiismeretem tiszta, hogy tegnap is tettem valamit, ami egészséges, ami jót tesz a szívemnek, lelkemnek. Közben persze gyerek is élvezi a hátam mögött, hogy gurulunk és dumál, és dumál, és dumál …., be nem áll a szája, néha annyira kell röhögnöm a dumáján, hogy majd legurultunk az útról (szó szerint). J Eszméletlen beszélőkéje lett, pl. még mindig komplett párbeszédeket mond fel mindenféle mesékből, filmekből. Már csak azt kell majd elérnem, hogy az uram is felpattanjon a biciklijére és jöjjön velünk. J
Ennyit elsőre, a következő részben elmesélem egy tipikusan magyar hagyatéki tárgyalást és annak következményeit.
Újra itthon
2009 augusztus 3. | Szerző: linecaro
Tegnap délután a bazi melegbe sikeresen hazaérkeztünk. J Nekem sikerült alaposan lelazulnom anyáméknál, azon túl, hogy egyszer megcsináltam a családnak az isteni J „lazannyámat”, meg egyszer megsütöttem az isteni J gofrimat J semmit, de szó szerint semmit se csináltam. J Egész nap csak ténferegtem, jöttem-mentem, és néha a legnagyobb problémát az jelentette, hogy hová üljek le, vagy hová feküdjek, vagy egyáltalán feküdjek-e le vagy inkább üljek-e? J Na, azért mindennap, hogy meglegyen a kellő mennyiségű kalóriaégetésem vagy bringázni mentem el valakivel, vagy ha csobbantunk a Balcsiba, akkor ott úszikáltam kifáradásig. (úgy néz ki hasztalan, mert híztam 2 kilót L) J Szóval isteni volt, alaposan kipihentem magam, és végre sikerült átaludnom vagy 2 hónap után egy éjszakát. Mit mondjak kb. olyan élmény volt, mintha a Bahamákra mentem volna nyaralni. J Most jöttem rá, hogy mennyire nem aludtam, vagyis ha aludtam is mennyire felszínesen aludtam az elmúlt 2 hónapba, így aztán nem is csoda, hogy a kis szervezetem ilyen durva jelzéseket adott le. De most már elmondhatom pát átaludt (vagyis 6 órát egyhuzamba totál mélyen) éjszaka után, hogy jobban vagyok, szinte nincs is szívdobogásom, mármint az a hülye „kiszakad a mellkasomból a szívem” érzés már megszűnt, és ezzel együtt úgy néz ki a vérnyomásom is eltűnőben van, mert habár nem szedek rá gyógyszer, de a nyugtatótól annyira leesik, hogy néha nem bírja megmérni nyomimérő se. J Ettől függetlenül kezdek jól lenni, és kezdek visszatalálni önmagamhoz. J Így visszagondolva a 2 héttel ezelőtti sürgősségin való kikötésnek is volt értelme. Ráébresztett, hogy nem kell annyira hajtani, nem kell annyit gürizni, megvár minden feladat, minden munka, idegeskedni meg pláne nem kell. Jelenleg már csak az idegeskedésen kell dolgoznom, mert már nagyon megy „az még ráér” duma és hozzáállás, hogy csuda, persze már csak az a kérdés meddig. J
Egyébként volt minden az elmúlt héten: hagyatéki tárgyalás, értetlenkedés, balcsizás, napozás, biciklivásárlás, henyélés, és sokminden. Van téma, ami megér egy misét, szóval a héten még beszámolok. J
Dörög és villámlik!!!!! Végre!!!!! Remélem esni is fog, mert jelenleg 21.14 perckor a lakás hőmérséklete 33 fok!!!!! Ennyi már mióta tegnap hazaértünk, nem bírom tovább!!!! L Esőt akarok, vihart akarok!!!! Én, aki úgy félek egy vihartól, hogy elég kicsi lennék bebújnék egy egérlyukba! De most úgy érzem mindennél jobb lenne egy vihar, csak ne lenne itthon ilyen meleg!!! J
Mariann barátnőmnek üzenem, hogy NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK!!!!
Mit is mondhatnék?
2009 július 25. | Szerző: linecaro
Ja, mondhatnám, hogy szuper jól vagyok, de nem igaz. Most is itt ülök a gép előtt, pedig 11-kor feküdtem le, volt kb. 100 ébredésem és már 3 óra óta le se bírom hunyni a szemem, így hajnali 4-kor egy kis számítógépezéssel mulatom az időt. Legszívesebben most kocsiba ülnék és elindulnék anyuékhoz, mert úgysem tudok aludni, de hát a gyerek még javába durmol. Egy szó, mint száz, nem sokat javultak a szívdobogásaim, de a vérnyomásom azóta se ugrott fel magasra, és a cukrom se, így aztán teljes tanácstalanság minden részről, ennek ellenére vérvételen voltam és megyek hasi ultrahangra, de dokinő szerint egy tipikus idegi kimerültség, stressz, vagy egy kis pánikbetegség kezdete. Kb. ilyenek a kilátások. L Sebaj, most még rádobok egy lapáttal és elhúzok anyuékhoz 1 hétre pihengetni. Remélem a jövő héten jó idő lesz és akkor elruccanhatunk 1-1 nap a Balcsira, mert nehogy már most töltöm ott a 2. hetemet aztán még csak a lábujjaimat se dugtam bele a magyar tengerbe. J Kb. egyenlőre ennyi tervem van, meg persze a hétfői hagyatéki tárgyalás, amitől már ráz a hideg, meg az ideg is, és csak egy tudat nyugtat, hogy ott lesz apukám és ha rajtam múlik ez lesz az utolsó találkozóm a sogórnőmékkel. L Ja, azt meséltem, hogy a legutolsó találkozásunkkor, amikor anyuéknál voltam találkoztam velük az utcán? Ja, képzeljétek el úgy lefogytam, hogy nem ismertek meg! J Sőt mi több, tényleg annyira lefogytam, hogy észre se vettek! J Szinte áttetsző, láthatatlan vagyok! J Inkább most nem írnék ide semmit, mert tartok tőle ti sem olvasnátok szívesek azokat a gondolatokat, ami eszembe jutottak. Közben arról is tájékoztattam a dédikénket, aki ugye a nagyanyjuk, hogy jó lenne új végrendeltet írni a kis személyes vagyonkájáról, mert jelenleg a lánya örökölt volna, de ő ugye már nincs köztünk, így a következők a sorban a „kedves” lányunokái a férjemmel együtt. Hú, totál kiakadt, hogy azok a ……. (itt csúnya szavak hangoztak el) nem örökölnek tőle még egy aranygyűrűt se, mert évek óta fel sem hívták, a lánya temetésén nem is beszéltek vele, sőt a lánya halálhírét csak a 3. nap mondták meg neki. Na, kb. ilyenek az én „bűbáj, kedves” kis sofőrnőim, őket már csak a svájci sogórnőm tudja überelni, nem is akárhogyan. J
Más: Manókám az jól van, nagyon bírja a meleget, persze azt már kevésbé, hogy a szívbajos anyja az utóbbi 2 napba ki se dugta az orrát a lakásból, így aztán egész nap kénytelen volt itthon elfoglalni magát, de majd most a mamáéknál kitombolhatja magát. J
Ja és a főlényeg, hogy ráálltam a mérlegre és úgy néz ki igaza lett a sogórnőknek, mert majd 1 hónap stagnálás után újabb kilócskák távoztak rólam. J J J Persze még messze vagyok a vágyott súlytól, de a ruháimon, főleg a gatyákon már mérhető a fogyás, minden lötyög rajtam, mint azon a bizonyos tehénen. J
Szóval ma reggel irány a Balaton 1 hét nyaralás anyuéknál. J Jó pihenést mindenkinek, és vigyázzatok magatokra, és tényleg semmi para, nyugi mindenkinek (mondom ezt én a fő idegbajos) J
Csak egy gyors helyzetjelentés
2009 július 21. | Szerző: linecaro
Helyzet van, nem is kicsit.
Először is már péntek délután hazahozták anyukámék a Patrikot, mert ott és akkor lett elég a nyaralásból, de gyorsan ám. Még reggel úgy volt csak másnap reggel, de délre szegénykém annyira elvesztette a türelmét, eleget lett a nyaralásból és hát szerény személyen is hiányzott neki, így anyuék hazafuvarozták. Úgy futott felé az utcán és annyira szorította a nyakam, hogy amíg éleknem felejtem el. Utána meg jött az élménybeszámoló, szinte minden mondatot úgy kezdett, hogy: Anya, képzeld…. ” Párocskám is hazaért a hétvégére, így szombaton csobbantuk egyet a wellnesbe, aminek apa részéről alapos megfázás lett a vége, így vasárnap ő az ágyat nyomta, míg mi kipróbáltuk egy szuper strandot alig 10 km-re. Nagyon jó volt, habár én 4 óra ázás után, márt kissé kezdtem átváltozni hallá, gyereken is lehet már uszonyokat keresni, de azt látni kéne, milyen ügyesen kever a vízbe karúszóval. Ja és ott látta a gyerekeken a búvárszemüveget, ami annyira tetszett neki, hogy addig rinyált, míg a mama nem vett neki. Annyira tetszik neki, hogy tegnap abba mosott hajat. hi-hi-hi
Aztán én tegnap elhúztam dolgozni, de délután a kórház sűrgősségi ügyeletén kötöttem ki. Rosszul lettem a munkahelyen, olyan szívdobogásokat kaptam, hogy néha azt hittem elájulok. Na a végén kiderült, hogy szívritmus-zavarom van, meg a vérnyomásom az eget veri, a cukrommal együtt. Kaptam gyógyszert, ami levitt mindent, szó szerint a béka segge alá, így utána meg azt volt a baj, hogy alig volt vérnyomásom és alig volt pulzusom. Na a lényeg, hogy reggel házidokinál kezdtem. Egyenlőre ráfogták a stresszre az egész hajcihót, így csak altatót kaptam és mérjem a vérnyomásomat és a pulzusomat és kaptam beutalókat ide-oda. Férjem persze mondogatja azóta is, hogy mi a fenét idegeskedek mindenen, minek rágom magam feleslegesen, most aztán meg van a baj. Egyszerűen nem tudok mit csinálni, ilyen vagyok, egyszerűen nem tudok kibújni a bőrömből, ez a természetem, hogy állandóan agyalok és jár az agyam, idegeskedek, kombinálok és nehezen dolgozok fel mindent. Ez vagyok én! Jelenleg próbálok megnyugodni, lesz is rá időm, mert ugye 1 hét táppénz után jön 2 hét szabim, szóval remélem sikerült az elmúlt 2 hónap idegességét kipihenni.
Röviden ennyi lenne, és tartok tőle még nincs vége, mert már előre félek pl. az anyósom hagyatéki tárgyalásától is, ami hétfőn lesz. Arra is utazhatom át a fél országot a sogórnőm hülyesége miatt. ÁÁÁÁ! Tudom, nyugodjak meg!
Próbálom röviden
2009 július 15. | Szerző: linecaro
Lehetetlen vállalkozásnak tűnik röviden leírni az elmúlt 2 hetet
Röviden a lényeg, hogy jó volt. J
Hosszabban: nagyon jó volt. J (tudom ősrégi vicc J )
Szóval sikerült a tervezett programunk, így jelen lehettünk, ahogy férjem öregfiúk csapata súlyos vereséget szenvedett a focimeccsen, de a gyerek élvezte nagyon. Aztán vége szakad a nagy össznépi hétvégének, így uram balra, mi gyerekkel jobbra, vagyis míg a családfő melózni ment, mi elgurultunk a Balcsira a mamához. Na, ott kezdődött ám el az „ereszdelahajamat”. J Gyerek iszonyú jól érezte magát egész héten, pacsáltak, homokoztak, hintáztak, bicajoztak, rollereztek, kergetőztek, bújócskáztak, bohóckodtak, szóval jól érezték magukat. Persze voltak ám harcok, féltékenykedések, viták és szó szerint volt egy-két hajbakapás, de a lényeg hogy vér nem folyt és pár perc vagy óra múlva már szent volt a béke. J Én leginkább nem csináltam semmit, így aztán hogy ne sorvadjanak el az izmaim, hát bicajra pattantam és minden este letekertem a keresztlányommal vagy a húgommal vagy 1 órát, aztán hazaérve összeszedtem az aprónépet is és őket is elvittem egy fél órára. J Nagyon szuper volt. Igaz az idő hullámzó volt, de nekem tökéletesen megfelelt arra, hogy pihenjek és lógassam a lábam, mert a balatoni strandolást és a barnulást azt a következő 2 hetes szabimra ütemeztem. Persze sajnos az időjárással nem egyeztettem, így most kénytelen vagyok a munkahelyen, tetőtérbe elszenvedni a kánikulát. J Gyereknek persze jó, mert ő továbbra is mamáéknál nyaral. NÉLKÜLEM!!!! ÚGY HIÁNYZIK! Annyit gondolok rá, hogy csuda. Úgy hiányzik a hangja, a csivitelése, azt hogy rám ugorjon, az illata, az ölelése, a nyálas puszik, a mosolya, a szeme csillogása, a mindene L Na, azért nem szomorkodok ám, csak olyan furi érzés, 4 éve nem voltam távol tőle egyetlen éjszakát sem. Tengernyi időm lett, amivel nem tudok mit kezdeni, így aztán kínomba (meg mert nincs már tiszta ruhám) ma mosást terveztem be, holnapra takarítást, péntekre meg nagybevásárlást. Nem tudom mikor hozzák haza anyuék, de terv szerint szombaton vagy vasárnap. J Hogy fogom addig kibírni, még csak péntek délig valahogy, mert dolgozom, de ha csak vasárnap jönnek meg, akkor lesz pár nehéz órám itthon. J De egyébként örülök és meg is vagyok kicsit nyugodva, hogy ennyire jól viseli a távollétemet és hogy anyu elmondása szerint egész álló nap nagyon jól elvan, játszik, sokat eszik, szót fogad, képes 10-12 órát aludni egyhuzamba. Persze mi baja is lenne? Biztonságba van, szereti mindenki, a kedvét keresik és hát nem is egy elveszett gyerek. J
Aztán voltak édes benyögések is:
Egyik este anyu vette ki a kádból és beszélgetni kezdtek
Mama: Jövő héten az enyém leszel? Én foglak fürdetni?
Patrik: Igen, és én majd lehúzom a bőrömet (mármint a kukiján) és te meg majd gyorsan lelecsolod vízzel.
–
Húgom meséli, hogy hintáztatás közben elszomorodik:
Húgom:Mi a baj Patrik?
Patrik: Szomorú vagyok.
H:Miért vagy szomorú?
P:Mert elment az anyukám dolgozni.
aztán egy kis gondolkodás után
P: De úgysem érdekel.
Na, csak gyere haza büdös kölök! Jössz még te hozzám sírva!
–
Jaj, és legjobb, hogy már nem anyának hív, hanem simán a polgári nevemem, szóval Móni vagyok és passz. J Így aztán meséli mindenkinek, hogy: Anya elment dolgozni, én itt nyaralok a mamánál, még alszok párat és akkor hazamegyek a Mónihoz. J
És még ez volt a rövid változat, pedig még annyi minden volt, pl. sogórnőm és anyósom hagyatéki ügye, az unokatesómék állatságai, a barátnőm szerelmi bánata, és még sorolhatnám, nincs is annyi betű és mindegyik megérne egy bejegyzést, mert akár elmenne egy tanmesének is némelyik. J
Búcsú
2009 július 4. | Szerző: linecaro
No, hát én most elbúcsúzom minimum 1 hétre, vagyis itthonról tuti nem fogom tudosítani a nagyérteműt szabadságomon történt “hihetetlen kalandjainkról”, majd talán a mamáéktól is bejelentkezem, de ott mindig nagy a forgalom a gép körül, szóval majd beszámolók nyaralás után.
A lényeg, hogy férjuram hazaért tegnap este, jó háziasszonyhoz mérten óriási adag lecsóval vártam, aminek én sem tudtam ellenállni, pedig nem kéne ennyit ennem. De hát hiába a párom belevisz a bűnbe, egyszerűen olyan jóízűen tud enni, hogy ha leülök vele, akkor nincs visszaút. Pedig le kéne állnom, mert hipp-hopp visszaszedem az eddig eladott kis kilóimat, holott nekem még bőven van mit fogynom, sőt a legrosszabb, hogy akár újra elszállhat az egekbe a vércukrom is, amit egyáltalán nem akarok, mert 2-3 hónap munkám van abba, hogy viszonylag helyreállt.
Szóval apa itthon van, és újra élevezhetjük a társaságát, gyereknek fülig ér a szája és imádott apján lóg, szó szerint, így mindenki boldog.
Ma délelőttre van már szuper tervünk, ami nem tudom, hogy valósul meg, mert a családfő még visszaugrott a munkahelyére egy kis melóra, állítólag pikk-pakk visszaér, eddig ennek semmi jele. Pedig mentünk volna valami közeli falunapra, apa focizott volna, stb., végre kimozdultunk volna. Ej, de elégedettlen vagyok megint. Talán mert egész héten itthon savanyodtunk ebbe a zivataros időben és habár minden nap lementük rollerezni, sétálni, de az utcát azt kevés alkalommal sikerült elhagyni, mert az égzengés miatt nem mertünk eltávolódni a biztonságot adó házunktól.
Azzal is egészen tele van a nemlétező tököm, hogy itthon vagyok szabim, vágyom a csendre, nyugalomra, erre tuti most van a lakásfelújítás a szembe házba, ahol ez a folyamat egyébként már fél éve tart (ennyi idő alatt egy komplet házat lehetett volna felhúzni, de itt csak egy 1,5 szobás lakáson dolgoznak). Most beleerősítettek és nyomják ezerrel a fúrást, faragást, ami nem is lenne baj, ha nem úgy kéne rájuk szólni, hogy ne reggel 7 előtt kezdjék, és ne fél 10-kor hagyják abba, de akkor is azért állnak meg, mert szólunk neki. ÁÁÁÁÁ! Ki se tudok ülni az ekrélyre, hogy egy jó kávét beszürcsöljek, mert állandóan megy az aláfestő “zene”, így aztán csak úgy lehet elviselni viszonylag a lármát, ha ablak becsuk. Utálom!!!! Na, most megint felhúztam magam!!!
Na, hogy jót is mondjak már: Én már gondolatba ezerrel pakolok, mert ugyi holnap este uram elmegy újra világot látni, mi meg elgurulunk a Balcsira a mamáékhoz egy kis nyaralásra-pihenésre. Habár ahogy az időjárás elnézem nem most fogunk lebarnulni, mert nem mondanak valami jó időt, de hát pihenünk és jól fogjuk érzeni magunkat és ez a lényeg, majd balcsizunk a következő 2 hetes szabimon. (Ja csak zárójelben jegyzem meg, hogy anyu épp tegnap jelezte, hogy a szomszédja nekilátott a melléképület tetőszerkezetének. Haleluja! Szóval a füldugóimat nem felejthetem itthon. )
Most hát búcsú mindenkitől. Aki most megy szabira, nyaralni annak jó időt, jó barnulást és sok-sok pihenést, aki otthon tölti a szabiját annak dettó.
2009. augusztus 26.
2009 augusztus 26. | Szerző: linecaro
Újabb hét telt el és én csak nem vagyok jobban, vagyis már annak is örülök, hogy rosszabbul se vagyok. Egyelőre hiába a kardiológiai beutaló, mert doki néni szabin van és még csak időpontot se kapok, ergo tuti 2-3 hét mire bejutok. Addig mi lesz velem? Hát jön az öngyógyítás. El kell fogadnom tényként, hogy ez a fránya szívdobogás érzésem idegi alapon van és nem szervi baj az oka, tehát magamnak kell meggyógyulnom minden segítség nélkül. Nyugtató ugye már nem szedek, mert nem vonhatom ki magam a forgalomból hét közben 8 órára még éjszaka sem, mert itt a gyerek + reggel fel kéne kelni + autót és kéne vezetni, tehát marad ez a szívgyógyszer, habár sejtem, hogy ez sem jó megoldás. Jelenleg próbálok nem idegeskedni semmin, próbálok kezdeni magammal valamit, így nekiláttam agykontrollozni, aminek egyelőre az a hatása, hogy néha a nagy lazulások alkalmával már el tudok aludni, ami már önmagában is nagy szó. 🙂 Szóval kínlódok, de azért vannak jó napjaim és vannak kevésbé jók, attól függően, hogy tudtam-e aludni előző éjszaka, vagy sem. Még szombat reggel tettem egy fogadalmat, nem fogom mérni a vérnyomásom és a pulzusomat se, mert attól mindig beidegesedek, úgyis mindegyik alacsony. Igaz a szabályok úgy jók, ha megszegik őket, ergo vasárnap estig bírtam is és mértem. Bár ne tettem volna! A pulzusom a majdnem „alig dobog” kategóriába kalapált. De az óta egyszer se számoltam, mértem, mert így nem lehet élni, hogy állandóan azon agyalok, hogy magas-e, alacsony-e, jó-e, rossz-e, + egyébként se tudom megállapítani, mert nem vagyok orvos. 🙁 Így most kicsit jobb, mert amit nem tudok, azon legalább nem tépem az idegeimet. 🙂 De egyre csak mondogatom magamnak, hogy minden nappal jobban és jobban vagyok, és meg fogok gyógyulni. 🙂
Egyébként befejeztem az ajtók és a keretek mázolását. Nem mondom, hogy álomszép lett, de az tuti, hogy megújult minden. Ez a nagy festés beindította a fantáziámat és a kedvemet így már tervezem a radiátorok és csövek festését is, meg azt is jól kitaláltam, hogy felújítom a konyhaszekrényemet is, mert szerintem nem mostanában lesz új konyhabútorom se. Más említésre méltó nem nagyon történt velünk, csak a szokásos: férjem hazajött hétvégére, gyerek lógott rajta, én meg a megszokott főzés-takarítás-mosás-házimunkák feladatkört láttam el. Szóval ez van most! Megy a meló ezerrel, közben készülök kolléganő hétvégi esküvőjére, és hogy belenyomok vagy 150 km-t a kocsiba, mert terv szerint én leszek a sofőr. 🙂 A gyerek járogat az oviba, és egészen jól elvan, habár sejtem, hogy nem eszik, mert az elmúlt 3 hétben fogyott fél kilót, de hát majd csak visszaszokik. Ja, és felvettünk férjecském jóvoltából egy új szokást, minden este meseolvasás van. 🙂 Édespofám nagyon élvezi, és rögtön utána be is alszik. Komolyan alig vártam már ezt a korszakot, hogy végre érdekelje az olvasott mesék világa is, mert ugye a tévés mesék már régen elvarázsolták. De, van új egyéb őrület is: majd mindennap felvesz egy személyiséget, vagyis hol ő a Sünike a Kisvadondból, hol ő a Pókember, és még sorolhatnám, minden nap van újabb és újabb ötlet. Habár a „Sünike vagyok” program elég kevés ideig futott, mert az apja erre azt mondta, hogy a sünikék az erdőben laknak szóval, ha azt akarja, hogy Sünikének szólítsuk, akkor ki kell költöznie. Na, pár perc gondolkodás után rájött, hogy nem nyerő a buli és eltekintet nagy kegyesen a „hívjatok Sünikének” műsortól, viszont akkor váltottunk át a „hívjatok Pókembernek, mert én vagyok a piros Pókember” tervre. 🙂
Oldal ajánlása emailben
X